top of page

Hogyan telt Február 25? Hát így!

  • 2017. márc. 8.
  • 4 perc olvasás

II. Winter's Farewell Cuptól a RETRO-ig, így telt február 25-e a Szegedi Intense TC játékosainak! Kezdjük a napismertetőt mindjárt az elején. 8:00, elindult az Intense Kupa, a II. Winter's Farewell Cup amire több, mint 1 hónapig készültünk. A délelőtti csoportban nem mi szerepeltünk, így csak Boldizsár és Pusztai tekintette meg a helyszínen folyó mérkőzéseket. Sok gól nélküli és kevés gólos találkozónak lehettek szemtanúi, melyeknek végeztével a Real Morbid és a Szegedi Vízügy csapatai jutottak tovább az elődöntőkbe. Ezt követően kezdődött a délutáni csoport. Csapatunk - ahogy azt már korábban megírtuk - halálcsoportból próbált meg továbbjutni. Első mérkőzésünket az Econyomikkal játszottuk, akik egy kapushiba után született szerencsés góllal 1-0-ra legyőzték csapatunkat. Már az első mérkőzés után elmérgesedett egy kicsit a hangulat, mivel támadásban egyszerűen nem találta magát a csapat...

A második mérkőzésen aztán fordult a kocka és bár döcögősen indultunk, egy szabadrúgásból Kiri megszerezte még az első félidőben a vezetést számunkra, így 1-0-al fordultunk!

Nem sokkal később azonban a második félidőben jött az egyenlítés, ami egy észre nem vett szabálytalanság után született. Ezen a mérkőzésen Orvos védte a kapunkat, többek közt ő is kijött a játékvezetőt számon kérni az eset kapcsán. A sporttárs azonban ezt csak egy sárga lappal honorálta.... Szóval így lett 1-1. De nem sokáig, mert a középkezdés után nem sokkal Boldizsár végzett el egy bedobást, melyre Lengyel jó ütemben érkezett és befejelte azt! Ezzel 2-1 és újra vezettünk!

Ettől kezdve pedig már nem adtuk ki a meccset a kezeinkből, jött a harmadik, majd a lefújás előtt a negyedik gólunk is.

Harmadik mérkőzésünket aztán a Kapufa FC ellen játszottuk, akik ellen jól tartottuk magunkat, még az emberhátrányunkat is túléltük, de végül kaptunk egy gólt és onnan már nem volt visszaút, így pont nélkül távoztunk.

Negyedik mérkőzésünkön már csak a csoporton belüli harmadik helyért küzdhettünk, de ma ez sem sikerült... Megint nem tudtunk gólt lőni, megint elkerülhető gólt kaptunk és megint csak 1-0-ra, de kikaptunk. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki egyébként, de a helyzetkihasználásunk sajnos 0 volt, ha százalékban mérjük... Így kiestünk már a csoportkörben.

Összességében tehát 4 mérkőzésből 1-et sikerült csak megnyernünk, sőt pontokat is csak ezen az egy meccsen szereztünk, így a kupateljesítményünk mindenképpen csalódás volt. Az öltözői hangulat hol ideges, hol hangos, hol túl csendes volt, senki sem tudott jó kedvűen távozni a SZEOL teremből... Végül egyébként a kupát a Real Morbid nyerte, ádáz csatában, büntetőpárbajban felülkerekedve a Kapufa FC-n. A harmadik helyet az Econyomik csípték el, ők a Szegedi Vízügy csapatát múlták felül 4-1-es arányban.

DE EZZEL A NAP MÉG NEM ÉRT VÉGET!!!

Ahogy azt már kifejtettük a korántsem sikeres kupaszereplés körülményei nem tették lehetővé azt, hogy igazán jó szájízzel válhassanak el a csapat tagjai egymástól. Azonban maradt pár óra arra, hogy mindenki rendbe tegye fejben a dolgokat és kicsit kipihenhesse a felhalmozott terheket és stresszt, mivel a nap igazi fénypontja a sötétben érkezett! Na de félreértés ne essék, nem a szegedi éjszaka szellemeivel, avagy a csapattagok ferde hajlamával kapcsolatos a dolog, hanem egy igazán jó hangulatú, előre megtervezett és leszervezett STC Díjátadó Gálával, melyen az éves díjak kerültek kiosztásra csapatunk két vezetője (Boldizsár Balázs és Pusztai Ádám) által, valamint az idei első Hónap Játékosa díj is kiosztásra került. Az alábbi képen láthatóak a kiosztott díjak, még kiosztás előtt. A három nagy díj balról: Házi Gólkirály, Az Év Játékosa, Assist King (Gólpassz Király). A három csillagos, forgós díj Az Év Védője/Irányítója/Támadója díjak, a fekete képkeretes díjakat, pedig Az Év Csapatának Tagjai érdemelték ki. A kép baloldalán látható ollózó emberfigurás díj pedig az idei szezonban aktuális Hónap Játékosa díj, ezúttal az első, a januári.

Díjak kiosztás előtt...

Az eseménynek a Széchenyi Café adott otthont, ahol remek hangulatban különféle sörök és koktélkülönlegességek mellett élvezhették csapatunk tagjai a díjosztást! Kicsit hosszúra sikeredett várakozás után kezdődött az elismerések halmozása a jelenlévőkhöz, ugyanis 1-2 csapattag megküzdött a hétvégi buszozás megpróbáltatásaival. 20:45 magasságában végül felszólalt Boldizsár és rövid nyitóbeszéde után, sorra osztotta a szebbnél-szebb díjakat. Mindenki hatalmas kézfogások, pacsizások és ölelkezések közepette fogadta a kitüntetéseket. Láthatóan sokan meg is döbbentek micsoda díjat/díjakat kaptak, többen meg is lepődtek, hogy 1-1 jutalom végül náluk landolt. És hogy konkrétan ki, milyen díjazásban részesült? Íme: Az Év Játékosa: Lengyel Csaba (51 össz.) Házi Gólkirály: Boldizsár Balázs (38 gól) Assist King: Gellény Balázs (21 gólpassz) Az Év Támadója: Boldizsár Balázs (szavazatok alapján) Az Év Irányítója: Gellény Balázs (szavazatok alapján) Az Év Védője: Fehér Dávid (szavazatok alapján) Az Év Csapatának Tagjai: Ballai - Fehér, János O. - Gellény - Boldizsár, Lengyel Január Hónap Játékosa: Lengyel Csaba Az alábbi képen az STC-ELITE4!

Az Év Védője (#FD44), Az Év Támadója és Házi Gólkirálya (#BB14), Az Év Irányítója és Assist King (#GB31), Az Év Játékosa és Január Hónap Játékosa (LCS77)

A jó létszámban összegyűlt társaság a "műsor" végeztével is még sokáig együtt maradt, sőt pár órával később már a RETRO KLUB pultjainál folytatták a túrát... Ahogy telt-múlt az idő a focista lábak úgy változtak táncoló talpakká, így végül megismerkedhettünk kiváló labdarúgóink tánctudásával, avagy inkább csak nyomokban ahhoz hasonlító mozdulataikkal. Majd jött a slusszpoén: A Széchenyi Caféból még viszonylag korán távozó Lengyel visszatért és őrülten feldobta a bulit, de ez azt hiszem a képeken is jól látható... A buli volt akinek rövidebb, volt akinek hosszabb ideig tartott, de abban másnap tökéletes volt az egyetértés, hogy mind a 2 helyszínen mindenki remekül érezte magát.

  • 7I5A6416
  • 7I5A6414
  • 7I5A6584
  • 7I5A6890

Csapatépítésből tehát jeles, most már csak a pályán kéne jobban teljesíteni... A bajnokságban mindenképp megpróbáljuk majd éremig vinni!


 
 
 

Hozzászólások


  • Facebook Clean
  • YouTube Clean

Minden jog fenntartva!
Szegedi TC © 2014

Intense Championship
bottom of page